A bőség zavara

2013.02.18. 17:40

Mostanában (vagyis kb. 2 hete) egyszerűen nem tudom, mivel játsszak. Vagyis tudom, de egy kicsit ehhez is van kedvem egy kicsit ahhoz is, úgyhogy ilyenkor inkább nekiesek egy harmadik játéknak, hogy na, akkor most ezt.

Sose kerüljetek ilyen helyzetbe, hogy egyszerre több mint 2-3 játékotok van, csak mert nekem most van csak PS3-ra 6 játék, amik között általában a vita folyik, hogy melyikkel is játsszak. Történetesen a Ghost Recon: Future Soldier (mint ahogy írtam is egy korábbi bejegyzésben), Darksiders és Killzone 3 (amikért cserébe 3500 Ft-ot és egy Dungeon Sieg III-at adtam), Quantum Conundrum, Slepping Dogs és a Batman Arkham City. Az utolsó 3-at a Plus tagságért kaptam (majd később valószínűleg lesz egy poszt erről is). Egyszerűen szörnyű viszont jó is legalább van mivel játszanom.

A későbbiekben tervezek beszerezni egy Battlefield 3 Premium Edition-t vagy egy God of War Saga-t. Valószínűleg a God of War lesz, mert nem nagyon szoktam multizni én az egyjátékos módokat mindig jobbnak találtam és azok jobban le is kötöttek.

Természetesen a fent említett játékokról lesz majd egy kis iromány amint kibeleztem mindet. Illetve majd egy könyvajánlót is láthatok majd tőlem és egy hozzá kapcsolódó filmet is szeretnék később bemutatni nektek.

A bejegyzés trackback címe:

https://buff.blog.hu/api/trackback/id/tr455087306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása